Könnyed szombat délutáni lövöldözés, mely garantáltan nem teszi tönkre az idegrendszerünket.

Szokásomtól eltérően most egy laza, rövid irományt szeretnék átnyújtani a kedves olvasóknak, olyant, mint a tesztalany maga. A Legendo Entertainment istápolásában készült Attack on Pearl Harbor egy ízig-vérig arcade alkotás, mely garantáltan jó szórakozást biztosít anélkül, hogy az ablakon hajigálnánk ki a monitort mérgünkben.

A fejlesztők ezt a hatást a szimulátor fogalmának csontig történő lecsupaszításával érték el. Az irányításhoz mindössze az egerünk szükségeltetik két gombbal, plusz szintén két billentyű a klaviatúrán, egy a felszálláshoz, egy pedig a menü előhívásához. A felszállás egyetlen gomb benyomásával történik, ezután vasmadarunk önállóan emelkedik fel a földről, majd magától behúzza a kerekeket. Az irányítás teljesen egyértelmű: gépünk arra fordul, amerre mi az egeret tologatjuk. Az ellenséges repülők kiiktatásához sem szükségeltetik Bush értelmi szintjét meghaladó intelligencia: külön célzási segéd áll rendelkezésünkre az eredményes harchoz. Eközben arra sem kell ügyelnünk, hogy esetleg kifogy a lőszer vagy az üzemanyag, egyedüli – rövid ideig tartó – problémát a géppuskák túlmelegedése okozhat.

Elképesztő, milyen fantáziadús címet aggattak a 3D People termékére. Sokan talán nem is sejtenék, hogy a már elcsépelt II. világháborús környezetben mászkálva Pearl Harborért, vagy éppenséggel annak elpusztításáért harcolhatunk, és történetünkbe beletartoznak az ezt követő háborús események is, egészen 1945-ig :-). A missziókat idősávonként előrehaladva kötetlen sorrendben teljesíthetjük, akár jenki, akár japán oldalon. Küldetéseink ugyan változatosak, de a forgatókönyv mindegyiknél hasonló. Lelövöldözünk egy rakat ellenséges vadászgépet, utána kapunk célként egy anyahajót, épületet vagy akármit, amit le kell radíroznunk a térképről. Ezután diadalittasan távozhatunk a hadszíntérről.

Összesen 4 kampányt teljesíthetünk, kettőt az amcsik, kettőt a felkelő Nap országának szolgálatában. A kezdetek kezdetén nem éppen az amiknak áll a zászló, ezért többnyire védekező állásba kényszerülünk, míg a későbbiekben felbátorodva az összes dolgunk szinte kizárólag „rovarirtásra” korlátozódik. Ezzel szemben a japán oldalon ideig-óráig bőszen pusztítgathatunk végig a szigeteken, kezdve a címadó Pearl Harbor-ral. Később azonban kénytelenek leszünk meghúzni magunkat, olyan is előfordulhat, hogy a küldetés végcéljaként a menekülést fogalmazzák meg parancsnokaink, végső megoldásként pedig, mint kamikaze-pilóta írhatjuk be magunkat örökre a japán hadsereg nagykönyvébe, már ha létezik olyan.

ugrás a második hasáb elejére

Bár az irányítás tökegyszerű, a fizikai modellezés pedig rém primitív, összességében az AoPH egy nagyon szórakoztató elegyet alkot. Véleményem szerint élvezhetőségében nagy szerepe van a könnyen megszerezhető sikerélmény mellett a pályák kötetlen sorrendben való teljesíthetőségének, valamint, hogy sikertelen küldetés (azaz gépünk megsemmisülése) után sincs veszve minden, ugyanúgy folytathatjuk a játékot, viszont az elvesztett missziót nem kezdhetjük el újból. Tehát a folytonosság is nagy erénye a játéknak, nem állhat be olyan frusztráló helyzet, hogy egy adott pályarésznek huszonötször kell nekirugaszkodnunk, mert valami véletlenül balul sül el.

A feeling tehát adott, ezért is meglepő, hogy a technikai részt miért hanyagolták el annyira a tisztelt fejlesztők. Az engine nagytudású, mégis a rosszul optimizált shadereknek köszönhetően alig-alig látszik valami az effektekkel telített grafikából. Ehelyett az egész kopottasnak, és sok-sok évvel ezelőtti színvonalúnak tűnik. Bár a fizikai modellezés csupán alapszintű, így is sikerült kisebb hibákat belecsempészni. Tulajdonképpen az egyetlen bajom az ütközésdetektálással, hogy akkor is darabokra robbanunk, ha egy fa felett 1-2 méterrel elrepülünk, a program ezt már ütközésnek veszi.

A legminimalistább felfogásban viszont a hangeffektek részesültek. Az aláfestő zenék felejtősek, hangokból viszont alig van, azokat is többnyire elnyomja a „csodálatos” muzsika, mivel maximális hangerőn is éppenhogy hallani némi kis röccenést, szemben a zenékkel. A pályákat teletömték szövegekkel, melyek többnyire parancsnokunk utasításait tartalmazzák, viszont csak kiírva jelennek meg, rádióbeszédben már nem. Tarthatott volna kábé egy órán át az összes szöveget felolvasatni valakivel, a CD-n meg úgyis elfér, hiszen a teljes install cakompakk nem aknázza ki egy 650 megás CD-ROM kapacitását!

Egy könnyen fogyasztható, élvezetes tucatjátékot kaptunk a nyakunkba az AoPH képében. Semmi kiemelkedőt nem alkotott, ugyanakkor különösképpen elmarasztalni sem lehet a fejlesztőcsapatot, mert azt a keveset, amit letettek az asztalra, legalább jól oldották meg. Figyelembe véve, hogy technológiailag messze nem tökéletes, és az élvezetek is csupán egyetlen végigjátszás erejéig tartanak (másodjára végigtolni már mérhetetlenül unalmas), csak közepes osztályzatot érdemelhet. Ettől függetlenül bátran ajánlom mindenkinek kipróbálásra, főleg azoknak, akiket irritálnak a manapság csaló MI-vel domináló, brutálnehéz akciójátékok.

Pozitívumok: Elsőre megunhatatlan, pihentető, élvezetes, szórakoztató

Negatívumok: Senki nem fog nekiállni másodszor is végigvinni, a grafika eléggé gyengus