A rajzfilmeket idéző kalandjátékok sosem voltak ritkák a műfaj berkein belül. Akadtak komolyabb ihletésűek és nem mentek ritkaságszámba a könnyebb történetek sem. Az előbbiek közé tartozik a Revolution stúdió keze munkáját dicsérő Broken Sword sorozat.

Nem szedném külön-külön az első két részét a mára már trilógiává avanzsált játéknak, hiszen szó szerint szinte csak a történet, a grafikai motor és a scriptelési effektek változtak. Az utóbb kettőt alig észrevenni, csak nagyon kevés nyom utal rá.

Az első rész, The Shadow of the Templars 1996-ban jelent meg és nem csekélység megemlíteni, hogy a cég legnagyobb példányszámban eladott játéka volt ez, mind a mai napig igen népszerű. Mi volt ennek a hatalmas sikernek a titka? Úgy vélem, az egész játék önmagában, teljességében nyújtott valami hiánypótlót. A '90-es évek dereka tájékán még nem voltak ennyire fehér hollók a kalandjátékok, léteztek tucatszám a jobb, rosszabb alkotások. De mégis, point'n'click műfajban nem kevés ilyen időtálló született (Monkey Island sorozat, a The Dig vagy akár a Grim Fandago még ilyen, hogy kivételt is említsünk). A történet misztikussága, több cselekményen futtatása, a mai szemmel is impozánsnak tekinthető rajzolt grafika, a figurák és az ötletes problémák szerepeltetése jó választásnak tűnt a nagyközönség számára. Furcsamód, az USA-ban megjelent rész a "Circle of Blood" címet viseli - megnyugodhatunk, csak a cím más, a játék maga teljesen ugyanaz!

A történetről nagyon röviden: hősünk, egy amerikai turista, George Stobbart, aki éppen Párizs pompás kávézóinak vonzerejét élvezi, amikor belecsöppen egy kis afférba, hiszen éppen elszenvedőjévé válik egy bombarobbanásnak. George még látta az elkövetőt, egy bohóc maskarába bújt gazfickót, így a tettes nyomába ered. A nyomozás kapcsán ismerkedik meg Nicoval, a rámenős francia újságírónővel, aki a későbbiek során fontos szerepet tölt majd be nemcsak hősünk, de a játékkal foglalkozók életében is. A kalandok során Európa néhány pontját meglátogatjuk, amik a történet szempontjából létszükségesek. Az alcímből kiderül, hogy a Templomos lovagok titkát illetik majd felderíteni, ehhez számtalan feladványon kell magunkat átverekedni. Ezek a feladványok nem lesznek illogikusak, vért izzasztóak, ám létezik olyan pillanat is, amikor a helyesnek vélt gondolkodásmenet kifullad a megvalósítás terén. Jó példa erre az írországi kastélyban levő kecske kicselezése. Ha elhaladunk mellette, felöklel, így a nyakában lógó kötelet célszerű beleakasztatni valahogy az ekevasba, ami működne is, ha éppen a programnak mindegy lenne, honnan futunk neki. Ha a felöklelt helyről, akkor sosem fog sikerülni, hiszen újra a földre kerülünk, ám a lépcső aljától már mindez működik. Bevallom én itt nem értettem, hogy önmagában a futás, az ötlet alapjában miért nem sikeres, miért kell ehhez még egy értelmetlenül meghatározott koordinátáról nekiveselkedni. Szóval ilyen butaságok minden játékban adódnak, de úgy vélem ilyeneket könnyűszerrel lehetne mellőzni is a játékélmény érdekében.

A Broken Sword sikere hamar meghozta a folytatást és egy évre rá, 1997-ben megszületett a második rész, The Smoking Mirror címmel. A legszembeötlőbb változás, hogy immáron Nico felett is átvehetjük az irányítást egyes történetszálakon. A hivatalos közlemény szerint a grafikus motor illetve a scriptek működése is átesett néminemű változáson - bevallom a grafika nagyon kis mennyiségű változásán kívül másra nem lettem figyelmes. Ha mindezt nem vesszük figyelembe, akkor megérthető az egy éves fejlesztési idő, hiszen lényegében ugyanazt kaptuk, mint az előző részben. Szerencsére ha már eljutottunk idáig - az első rész után a másodikhoz - akkor nagyon könnyen fog menni a játék, hiszen a gondolatmenet ugyanaz lesz a talányoknál.

ugrás a második hasáb elejére

A történet a dél-amerikai maja kultúrát helyezi előtérbe és a sámánizmus segítségével újra egy misztikus titkokkal teli utazásra invitálja hősünket, akik akaratuk ellenére kerültek bele ebbe nagyszerű kalandba. Tehát ötletesség és remek történet terén most sincs okunk panaszra.

A környezet, tárgyak vizsgálatánál George gondolatait halljuk, amik olykor kellemesen viccesre sikeredtek, jelentősen növelve a játékélményt. Az inventory (tárgylista) könnyen használható és jól áttekinthető, a képernyő felső részén jelenik meg, ha az egérrel arra pozícionálunk. A tárgyakat némely esetben kombinálni is kell majd, ami szerencsés, hiszen a játék nem merül ki csak annyiban, hogy a tárgyakat spontán végigpróbáljuk a feltételezett célterületen. Párbeszédek esetén a képernyő alsó részén jelennek meg az adott személynek felvethető témák, ikonok képében. Van rá példa, hogy a tárgylistánkban szereplő dolgokról szeretnénk faggatni beszélgetőtársunkat. Ekkor az inventoryban kijelölve az adott tárgyat a célszemélyre klikkeljük.

A történet során rengeteg ún. NPC-vel találkozunk, beszélgetünk és folytatunk interakciót. Nagyrészt mindegyikük tartogat valami továbbjutási esélyt, ezért ajánlatos foglalkozni velük. Rajzfilmszerű grafikájának köszönhetően (no meg a fejlesztők céltudatosságának eredményeképpen) a karakterek egytől egyik hordoznak magukban valami egyediséget és megjelenésükben/előadásmódjukban jól felsejlik egy személyre szabottan kihegyezett jellemvonás (példának okáért hazudós, igazi macho-típus, tudálékos és még sorolhatnánk). Ez nem annyira szembeötlő dolog, de ha jobban figyeltem, nekem bizony ez a benyomásom keletkezett. Hogy ez pozitívuma a játéknak vagy sem, már teljesen szubjektív megítélés dolga. Személy szerint élveztem.

Mialatt a játékkal játszottam, a több alkalommal feltűnő videobejátszások zenéjére hamar felfigyeltem, különösen az intro képernyő alatt szólóra. Tagadhatatlanul elég jóra sikeredtek ezek a példányok, szépen illeszkednek a játék hangulatához, mondhatni lágyan rányomják a bélyegüket arra. De mégsem olyanok, amiket az ember esetleg magában dúdolna mondjuk hazaúton. Talán az idő távlatából, ha felidézni próbáljuk, akkor a jellemző ritmusok elmaszatolódnak az emlékünkből és leginkább a maszlag tömkeleg zenére emlékszünk. Hangok terén sincs kirívó ok a panaszra: a pisztolylövés, a sportautó motorjának erős hangja vagy akár az országonként változó karakterek akcentusa is felettébb élmény dús. Néha többszöri alkalommal is szívesen hallgatjuk meg.

A Revolution nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a Sierra és a LucasArts tündöklése idején saját fejlesztésével rukkolt elő. Nem csalódhattak a Broken Sword megálmodásában, hiszen a játék méltó helyet követelt magának a nagyok között és sokunk kedvencévé vált az évek során.

Pozitívumok: Érdekes sztori, utánozhatatlan hangulat, megfelelő hosszúságú

Negatívumok: Egy kicsit könnyű, nagyon kevés helyen butácska a megoldási menet, egyszer véget ér :)