Végy egy rovarírtó spray-t, egy gondosan feltekert újságpapírt, és már fel is készültél a sáska hentelésre! Lássuk, érdemes-e kiváltani a rovarírtó engedélyt ezért a játékért!

Az Unreal 3 motorról én ez idáig úgy vélekedtem, hogy olyan, mint egy legenda főhőse, akit mindenki ismer, mégse látta senki isten igazából. S bár már azért a BioShocknál bebizonyította képességeit, én mégis a nevét fémjelző témával kapcsolatban szerettem volna produktumot érzékelni. S láss csodát, bár nem Unreal névvel, de szorosan kapcsolódó témával megfogant az Epic Games legújabb kincse a Microsoft kiadásában.

Merevedjen a tekintet! Merevedjen a lemez!

Nem kell megijedni, nem perverz viccekkel próbálom cikkem olvasóit bulya gondolatokra ösztönözni, csupán kitérnék a termék robosztus HDD igényére. Más játék esetében ritkán térek ki ilyen hangsúlyosan ezen szegmensre, de úgy éreztem, hogy a 12 gigányi tömör bájthalmaz azért érdemel egy-két szót. Miközben a játék feltelepült gépemre, egész nyugodtan elfogyaszthattam az ebédemet, és egy kiadós desszertet is, majd sort keríthettem egy kiadós ebéd utáni szundításra is, mivel másfél órás telepítési időt legutóbb operációs rendszerek telepítésénél tapasztaltam.

Na de feledjük a bút, és koncentráljunk a belső tartalomra! Elindítás után egy teljesen hagyományos, egyszerű menüvel találtam szemben magam, ami azon pillanatban leginkább semmilyen hatást nem gyakorolt rám. Az opciók menüpontot kerestem fel ismét a gamma elindítása előtt, és szemeim tükrében máris a Dx 10 menüpont csillant meg. Elárulom viszont, hogy csupán annyiban tér el az alsóbb kategóriás grafikai egységek alkotta élményétől, hogy itt az élsimítást is lehet manipulálni, míg azon VGA-k esetében (így nálam is), ez az alternatíva kiesik a választékból. A többi beállítási pontra nem is érdemes rátérni, azok már ismertek más termékek kapcsán is.

Nos akkor indítsuk is el a csodát, és lássuk a medvét…izé sáskát!

Mielőtt belevetnénk magunkat a cselekmények forgatagába, érdemes ismernünk egy kis alap sztorit is. A képlet igen egyszerű: adott egy bolygó (Xera), ahol az emberi faj életben maradása a tét a félelmetes Sáska nevezetű élőlény csoporttal szemben, akik a földfelszín mélyéről ássák fel magukat, hogy háborút indítsanak maroknyi humán erőforrásaink ellen. Főhősünk egy Marcus nevezetű keménylegény, akit egy cellából szabadítanak ki bajtársai, hogy segítségükre legyen a küzdelemben. Marcusban leginkább egy futurizált Duke Nukemet véltem felfedezni, hiszen csípős beszólásaival igyekszik egy kis színt vinni a játék kontrasztos világába.

A GoW egyaránt tartalmaz egyjátékos és többjátékos üzemmódot is, azonban ha utóbbit próbálná ki a user, akkor szüksége van Windows Live accountra. Én személy szerint az egyjátékos üzemmódot igyekeztem tesztelni.

Amikor először megláttam a játék grafikai adottságait, azt hittem, rögtön elsírok egy ódát az Epic Gamesnek. Ami még ennél is gyönyörűbb, hogy mindezen élményhez elég egy középkategóriás vasat a birtokunkba helyezni. A hangsúly ezen játék esetében sem a 2 magos processzorra összpontosul, hanem leginkább a memóriára, így egy átlagos masina 2-3 giga belső memóriaegységgel felvértezve biztosítja az akadálymentes szórakozást. Visszatérve a grafikára, ehhez hasonló kidolgozottságú játékkal ez idáig én még sosem találkoztam. Ámbár van némi szépséghibája a dolognak, amit már nem a grafikus motor számlájára írhatunk, sokkal inkább a fejlesztőkére. A helyszínek bár ritka gyönyörűek, mégis színviláguk leginkább a szürkéhez közelít, annak is a sötétebbik árnyalatához. Nem is csoda, hogy a fényerőt elég magas szintre kellett állítanom, hogy élvezhető legyen a GoW számomra. Ezt a csúnya problémát egy parányit feledtetik a változatos pályák (így például éjszakai pálya), illetve az időjárási tényezők váltakozása.

ugrás a második hasáb elejére

Másik megvalósítási hibának a vér ábrázolását tartom, hiszen leginkább a málnaszörp zselés állagát és színvilágát sikerült elkapniuk a fejlesztőknek. Emellett már eltörpül az is, hogy több piros folyadék ömlik ki az ellenfélből, mint amennyit biológiailag bizonyítani lehetne. De hogy ne negatívummal fejezzem be a képi hatások amúgy közel tökéletes tulajdonságainak sorjázását, megemlíteném, hogy a fizikai engine is a cucc pozitív tulajdonságai között feszít. A rongybaba-effektusnak semmi jelét nem lehet észlelni, és az építmények amortizálódása is remekül lett megoldva. Az MI rendkívül kicsiszolt, az ellenfél épp olyan taktikus, mint saját csapataink. Így például fedező tüzet biztosítanak egyes katonáiknak, és kisebb közelharci rohamokat is indítanak időnként.

A játékmenet és irányítás a maga nemében legelőször inkább furcsának nevezhető, aztán a kezdeti nehézségek után idővel megszokható. Leginkább a taktikai akciójátékok ismérveit hordozza az egyszerű hentelős fps-ekével ötvözve. Amit én hiányoltam, hogy nincs külön elmentési lehetőség, checkpoint-okon kell keresztül vágnunk magunkat. Támadás közben leggyakrabban egy speciális billentyűt (alapértelmezettként space) kell használni, a legtöbb funkciót az látja el. Ezek között megemlíteném a fedezékben tartózkodást, bukfencezést, lopakodást.

A harcrendszer kifejezetten dinamikusnak mondható, talán igyekeztek egy hangyányit belecsöppenteni az UT elemeiből. Legutóbb hasonlót a Medal of Honor: Airborne című fps-ben tapasztaltam, kevésbé kidolgozott szinten megvalósítva. Az életerőnk igencsak le tud csappanni a golyózáporok közepette, így valamiféle életerő-növelési módszert kell eszközölnünk. Ezen ponton szerintem picit vérzik a gamma, hiszen nincsenek különböző medikus dobozok elhelyezve a pályán, és személyre szabott orvosunk sincs a katoák között, így el kell vonulnunk egy zavartalan pontra (fal mögé, kisebb bunkerokba), ahol meg kell várnunk, hogy életenergiánkat visszanyerjük. Ez számomra nem tűnt túl „életszagúnak”, ellenben azzal, ha egy társunk kap kritikus találatot, akkor a segítségére siethetünk, és meggyógyíthatjuk. Ez utóbbi megoldás már súrolja a realisztika határait.

Fegyverekben nem szenvedünk hiányt. Szóba kerülhet itt az „apróbb” puskáktól a nagyobb mordályokon keresztül a láncfűrészig minden. Muníciónk újratöltése esetében egy újdonság bukkan fel, méghozzá az „active reload” funkció, amivel ügyesen játszadozva sebzési bónuszt nyerhetünk, ügyetlenkedés esetén pedig hősünk hosszasan bíbelődik az újra tárazással. Visszatérve a fedezék igénybe vételéhez, leginkább csak így tudunk közlekedni előre a játékban, hiszen nem egy-egy szörnyeteg, hanem egy egész csapat támad ránk. Leginkább itt jönnek ki a játék minimális taktikai elemei.

Sajnos a játékmenet legnagyobb hibája, hogy bizonyos idő után ellaposodik, és a játékélményt minden bizonnyal még a grafika könnyfakasztó szépsége se hozza vissza egyhamar.

A hanghatásokról is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, minden adott egy sci-fi háború atmoszférájához. A szinkronizálás is remekül sikerült, emberünk egy tipikus öblös hangú keménylegény szerepében tetszeleghet. A zene pedig kellő intenzitással jelenik meg, viszont igyekszik nem belerondítani a csata élményébe.

Összefoglalásképp talán a legfrappánsabban úgy tudnám meghatározni a Gears of Wart, hogy egy egyszerű külső nézetes fps csicsás köntösbe csomagolva. Minden esetre stílusában egyedülálló, árát tekintve pedig meglepően emberbaráti kis cuccról beszélünk. Kötelező darab!

Pozitívumok: Fantasztikus grafika, egyedülálló atmoszféra, remek hangok

Negatívumok: Monoton játékmenet, színtelen környezet