Íme az első fizetős kiegészítő csomag, mely dobozzal és gőzzel is elérhető. Nézzük, mit nyújt az első epizód!

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy a DOOM3-mal való összehasonlításom után végül a Half-life2 győztesen köröket ver rá az id Software remekére, mind a sajtóban megjelent kritikákat, mind besöpört díjakat, mind az eladásokat tekintve, számomra ugyanis a HL2 kisebb csalódást okozott, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy minden idők legtöbb díjat kapott FPS-e válik belőle. Mivel nem szállhattam szembe a sok millió fanatikus HL2-rajongót számláló tömeg akaratával, meghökkenve, de elfogadtam a tényt, hogy a nehéz összecsapásban jobbnak bizonyult a DOOM3-nál. Most viszont szegény Gordont utolérte a végzete, mert ezúttal én írtam megmásíthatatlan kritikát az első hivatalos kiegészítésről, és fittyet hányva a Gamespot.com 87%-os értékelésére, kritikus szemmel, de újabb dózis Alyx-ra kiéhezve vetettem bele magamat az Episode one nyújtotta új kalandba.

Ahogy azt a Valve már korábban elhintette, a drága jó Alyx (aki nem tudná, ő hűséges segítőtársunk a játékban, aki mindig kiránt bennünket a bajból, mellesleg nagyon szemrevaló nőnemű egyed, ebből kifolyólag szívesen kerülünk kalamajkába, hogy aztán jöjjön és megmentsen minket :-)) ismét velünk tart, egészen kalandunk végéig. Elkíséri őt a végletekig hűséges robotkutyája, Dog is, aki azonban sajna az első pálya után nem kerül elő többet, pedig őt is nagyon bírtam az eredeti sztoriban. Történetünk egyébként pontosan onnan folytatódik, ahol az eredeti játék abbamaradt. A megsemmisült citadella romjai közül kapar ki bennünket Dog, megmentve életünket. Ezután Alyx-szal egy rövidebb utazást teszünk vissza a citadellába, majd némi bűzölgő, földalatti járatokban és csatornákban tett kitérő után visszatérünk jó öreg városkánkba, a City17-be. A helyzet itt nem túl rózsás, történt itt egy s más utolsó látogatásunk óta, sokak egyetlen otthona csaknem a földdel egyenlővé vált. Nincs mese, meg kell szervezni az evakuációt, melynek természetesen mi magunk leszünk a fő lebonyolítói. Miután minden civil elhagyta a várost, természetesen megyünk mi is, és a távolból nézzük végig szépen a kártyavárként összeomló citadellát. Vagy mégse annyira a távolból?

A grafika még mindig csodálatos. A modellek gyönyörűen kidolgozottak. A pályák sokkal részletesebbek lettek, mint az eredeti HL2-es térképek, bár az épületek többnyire megint csak puritánul néznek ki, a textúrák nagyon egyszínűek. A karakterek kidolgozását nagyon nem ajnároznám, megtette ezt már ezernyi újságíró előttem. Sokat finomítottak az egyedi mimika-rendszeren, így Alyx mosolya még gyönyörűbb és életszerűbb lett. :-) A víz megvalósítását legfeljebb a F.E.A.R.-ben látott folyadékok verhetik kenterbe, bár az előnye ebből a szempontból nagyon kicsi. A hangok természetesen az eredeti játékból vannak, ezek egészültek ki új párbeszédekkel. Aláfestő zenékből nem igazán kapunk újakat, de ez nem baj, mert a korábban hallott techno ritmusok továbbra is remekül illeszkednek a játékmenetbe.

És most jöjjön a feketeleves. A jó küldetéscsomag ismérvei a remekül megszerkesztett, megfelelő hosszúságú új küldetések, nagy mennyiségű új, addig nem látott grafikai elemek, fegyverek, ellenségek, modellek, hangok, zenék, olyan ötletek felhasználása, melyeket nem lőttek el húszszor a korábbi részben, még nagyobb kihívás biztosítása (hiszen aki az adott játékot végigvitte, ki lehet éhezve valamivel keményebb küldetésekre), valamint opcionálisan új multiplayer lehetőségek, játékmódok, térképek kellene, hogy legyenek. Lássuk, a felsorolt, általános feltételek közül az Episode one melyeknek nem felel meg.

Most fog talán a kedves olvasó megkövezni engem, de én a kritériumok közül egy olyant se találtam, melyeknek jelen cikkem alanya eleget tenne. A multiplayer módot elfelejthetjük, olyan ebben nincsen, a térképek minősége is gyakran az elfogadhatónak számító szint alá süllyed, köszönhetően a néhol össze-vissza kockákból, LEGO-szerűen felépített szinteknek, a teljesen ostoba, váratlan fordulatoktól mentes scriptelésnek, valamint az ultra-lineáris játékmenetnek, mely egyébként, ha jól emlékszem, az alapjátéknak is nagy rákfenéje volt. Maga a nehézségi szint teljességgel kiegyensúlyozatlan, a küldetések 90%-át kacagva teljesítettem, bizony túl könnyűre sikeredett egynémely helyen a kiegészítő. Aztán voltak olyan pontok is, melyek annyira betettek nekem, hogy többszöri próbálkozásra sem sikerült sikerre vinni a missziót. A grafikai elemekről sem érdemes szót ejteni, új modellekről, stílusosabb textúrakészletekről ne is álmodozzunk, nincsenek új fegyverek, ellenségek... Pardon, egyetlen, eddig nem látott fenevad mégis létezik, de hogy minek, azt magam se tudom. Egy böhöm széles, púpos szörnyikéről van szó, aki előszeretettel halászik ki aranyos gránátokat a zsebéből, hogy aztán idétlen röhögés közepette darabokra robbantsa magát fajtársaival együtt. Szégyen. Kreativitásban nincs hiány a Valve-nél.

ugrás a második hasáb elejére

Folytassuk tovább. Ötletek? Szegény Gamespot bőszen hangoztatta, hogy az Episode one mennyire csodás, hogy sokkal kiválóbbra sikeredett még az alap HL2-nél is. Ezúton szeretném megkérdezni kedves amerikai cikkíró kollegámat, hogy a Valve mennyit fizetett neki a valótlan állításokért? Egyedi ötlet? Ott van Alyx meg Dog, de sajnos ezek már szerepeltek a két évvel ezelőtti előzményben is. Az összes többi momentum úgyszintén. A pályadesign-ok nagy része koppintás a korábbi layout-okból, ahogy a teljes City17-es környezet, úgy a citadella belseje is. A scriptelés is teljesen ismerős lesz mindenki számára. Az újrajátszhatósági faktor alacsony, minden egyes végigvitel alkalmával ugyanonnan és ugyanannyian jönnek a Combine soldier-ök, nincs semmi meglepetés. Maguk a pályák sem szolgálnak nagy izgalmakkal. A kezdőhelyszínek meglehetősen puritánul kivitelezettek, alacsony részletességűek, ráadásul ölni sem tudunk – a második pályáig ugyanis nem kapunk fegyvert, az egyetlen szóba jöhető eszköz a Gravity gun, amit rögtön történetünk legelején megkapunk Alyx-tól, ezzel kell bohóckodni össze-vissza, aknákat fogdosni, elektron-gömböket pattogtatni különféle generátorokba, vagy esetleg zuhanó zongorákat megállítani a liften. Poénnak nem volna rossz, de én ezen nem tudtam nevetni annyira, inkább ásítgattam jó nagyokat.

Szerencsére a második küldetéstől már észrevehetően fokozódik az izgalom, és végre megkapjuk hőn szeretett stukijainkat is, visszatér az általam olyannyira kedvelt pergős akciózás, csak kár, hogy nem tart sokáig. Összesen 6 pályát tartalmaz az Episode one, melyek easy fokozaton mintegy 3-4 órányi akciózást kínálnak. Mármint összesen ennyit. A kiszámíthatóság miatt nem is éri meg többször végigtolni a sztorit, ugyanis teljesen unalmassá válik az egész, pontosan tudni fogjuk, mely irányból kik, hányan, mikor jönnek, és ez rányomja a pecsétet az újrajátszhatóságra.

Összefoglalva, a következőket nyújtja az Episode one: 6 új küldetés a megszokott HL-színvonalon, az új HDR effekt (high dynamic range, azaz a szemünket ért fény hatásának függvényében, például ha sötétből jövünk, a szabadba érve egy ideig nagyon világos lesz a kép, ahogy azt teszi szemünk a valóságban is, miután a sötétet megszokva például hirtelen villanyt kapcsolunk), mely csupán a HL2-höz képest újdonság, de ezt az effektet tartalmazza már a Day of defeat source, valamint a Lost coast is, 3-4 órányi fékezhetetlen akció egy csipetnyi ügyességi résszel megbolondítva, a jól ismert karakterek, fegyverek, ellenségek, primitív scriptelés, túlzásba nem vitt ötletek (ilyen apróságok azért vannak, mint pl. az Antlion-ok kitörési helyét ezúttal roncsautókkal betemethetjük), és ennyi. Nem értem, kit tud ennyi kielégíteni, 20 dolcsiért én mindenki helyében kétszer meggondolnám, megérné-e a vételt. Persze alapból nagyon nehéz dönteni, hatalmas a csábítás, ráadásul játszható demó sem áll rendelkezésre, hogy megmutassa, mit (nem) tud a kiegészítő.

Aki hozzám hasonlóan nem bír meglenni Alyx nélkül, feltétlen csekkolja a cuccost, nehogy elvonási tünetek alakuljanak ki, a valódi HL-fanatikusokat meg úgyse tudom lebeszélni róla. A többiek jobban teszik, ha ezt a kalandot kihagyják életükből. A pénztárcánk hálás lesz érte, esetleg vehetünk helyette Sin Episodes-t, az is ugyanennyibe kerül, és bár minőségileg semmivel nem jobb a jelenlegi tesztalanynál, legalább a környezet, a modellek és a pályák különböznek, tehát némi változatosságot nyújt, ráadásul a kihívás ott milliószor nagyobb a félrelőtt nehézségi szintnek köszönhetően, ami garantáltan biztosít számunkra jó pár napnyi folyamatos idegtépést. Abban is van egy helyes kis csaj, akit lehet bámulni, akinek Alyx nem jött be, hát bepróbálkozhat vele is. :-) Ne feledjük azért, lesz Episode two is, azonban, ha a Valve vissza szeretné nyerni a bizalmamat, mindenképpen radikális újítások garmadáját kell nyújtania, melyeknek a HL világának minden egyes momentumára ki kell terjednie. Cikkem írásának pillanatában érkeztek meg az első screenshotok az ep. 2-ből, meglehetősen érdekes látvány fogadott ezeken a képeken, reménykedem, hogy második nekirugaszkodásra a Half-life franchise hírnevéhez méltó kiegészítés érkezik majd mindenki Steam-kliensére.

Pozitívumok: Még mindig ütős grafika, kiváló zenék / hanghatások, újra itt van Alyx!

Negatívumok: Rövid, unalmas, ötlettelen, újdonságok hiánya, kiegyensúlyozatlan