A hentelős FPS-ek királya egy vérszegény, frusztráló és minden izgalmat nélkülöző folytatással szegényedett.

Nem igazán lehet az Activisiont a bajban levő / eladósorba került kiadócégek közé sorolni, ezért is meglepő húzás tőlük, hogy megkísérelnek némi pénzt kisajtolni a lakbér és a rezsi terhe mellett tengődő, ám PC-addikt emberkékből. És mivel a Soldier of Fortune nevet nem lehet csak úgy mindenféle jövevényekre ráragasztani, az egyszeri játékos rohan is a boltba megvásárolni a megszokott DVD-tokba bújtatott csodát, mely valódi megváltásként szolgál számára a hideg téli estéken, miközben a vacsorára bezabbantani tervezett száraz kenyérről vakarja lefele a penészt, mert a kajára félredobott kis vagyonkájából megint játékot vásárolt. Az átlagot meghaladó IQ-val rendelkező player azonban először inkább elolvassa a PC Life cikkét a játékról, majd a lap aljára jutva szépen rájön, hogy nincs is akkora nagy szüksége erre a termékre, és elmegy szépen a boltba megvenni az esti hatfogásos vacsora hozzávalóit. Mert mi itt a PC Life-nál fogjuk a kezeteket, és megóvunk titeket a rossz döntésektől. :-)

Szóval Soldier of Fortune. Remélem, eme nagynevű sorozatot nem kell bemutatnom senkinek se, úgyhogy ugorjunk. A folytatást sajnos nem igazán akaródzott bevállalni a Raven (ők most az RTCW univerzum kibővítésével vannak úgy elfoglalva), az Activision tehát elkeseredetten kapálódzott egy új fejlesztő után, akik zsebpénzért összetákolnák neki a folytatást, tökmindegy, milyen színvonalon. Az akcióhoz pont kapóra jött a szlovák Cauldron csapata, akik a még friss és ropogós History Channel: Civil war után (melyet az Activision Value számára fejlesztettek) rögvest nekiveselkedtek az embert próbáló feladatnak, hogy egy olyan taktikai FPS-t állítsanak össze, mely méltó folytatása a Raven remekeinek. A végeredményt látván furcsa kettős érzés tört rám: Egészen remekül sikerült belefeledkeznem a küldetések áradatába, jó érzés volt végigtolni a játékot. Ám amikor beugrott, hogy: „Öcsém, erre a stuffra a Soldier of Fortune nevet ragasztották!”, akkor mégis inkább sírásra görbült a szám.

Úgy érzem, a körülmények ellenére a Cauldron szakemberei mindent megpróbáltak, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a nagy névből, én tehetséges csapatnak tartom őket, bár számomra a legmaradandóbb élményt adó alkotásuk, a Chaser már bő ötéves, ráadásul ennek minőségével kapcsolatban is vannak aggályai a számítógépes sajtónak. Nekem azért tetszett. A SOF: Payback bármiben túlszárnyalhatta volna a Chaser színvonalát, ha az a fránya megrendelő Activision Value (igen, úgy érezhették az Activision-nél is, hogy nem lehet jó vége annak, ha a Raven sorozatát idegen kezekbe adják, ezért a lehetséges pénzügyi kockázat miatt az olcsó játékokat forgalmazó részlegük lett hivatalosan a kiadó – persze a játék ettől még úgyanúgy teljes áron került a boltok polcaira, ami szomorú dolog, de tény) legalább egy kis időt hagy a fejlesztő srácoknak / lányoknak arra, hogy polírozzák némiképp a játékmenetet, és nem kellett volna kötelességszerűen a karácsonyi szezonra szállítaniuk a Pay Back-et – bele a Crysis-ek, UT3-ak és Call of Duty 4-ek áradatába.

Ami a Pay Back legnagyobb – és sajnos majdhogynem egyetlen – erőssége, az a grafikus engine, ami hihetetlen szépségű tájakat, pofás kinézetű modelleket képes kirajzolni a képernyőnkre, valamint minden jelentősebb, a mai FPS-ekben használatos effekt is megtalálható benne. Az elénk terülő látvány már-már megközelíti a Crysis színvonalát, bár a Crytek említett remekművében azért a hasonló részletesség mellett gigantikus méretű nyílt terekkel is találkozhatunk. Sajnos a SOF3 legtöbb pályája amolyan cső-rendszerű (mindig csak egy útvonalon haladhatunk tovább), ez jelentősen behatárolja a nyílt területek méretét, és persze az alkalmazható taktikákkal kapcsolatban is szűkre szabott lehetőségeink vannak.

További jó pontja a grafikus motornak a kiváló optimalizáltsága. Szükség is van az alacsony gépigényre, ugyanis a fejlesztők a PC-s változatból is totál kihagyták a „Graphics Options” menüt (igen, tokkal, vonóval), az egyetlen lehetőség a teljesítmény növelésére a felbontás feljebb / lejjebb vétele. Ez azt is jelenti, hogy a grafikai minőség teljesen ugyanolyan minden gépen. Elvileg a játék a csak 2.0-ás shadereket támogató videokártyákkal is futtatható, valójában ez hazugság (próbáltam, és nem jött össze). Cserébe vannak nagyon szép árnyékaink, motion blur, valamint Depth of field, hogy csak az érdekesebb SM 3.0-ás effekteket említsem.

Minden elismerést megérdemel a lehető legnagyobb odafigyeléssel készült csonkolásmodell. Arról van szó, hogy mint a korábbi, Ravenes SoF-epizódok esetében, főképp a brutalitás került középpontba. Ha kedvünk szottyan hozzá, egy ütősebb csúzlival történő nyaklövéssel simán leválaszthatjuk a muki fejét a testétől, de ugyanígy a végtagjaitól történő érzékeny búcsút is kikényszeríthetünk bármelyik ellenségből. A hatásos, Ghoul-ra hajazó technológia mellett vér is spriccel bőven, azt nyugodtan elmondhatom, hogy nem gyenge idegzetűeknek való a program, nem is csoda, hogy máris tiltólistára került néhány országban.

ugrás a második hasáb elejére

A brutalitástól és a részletes csonkolási modelltől eltekintve azonban a Pay Back-nek vajmi kevés köze van az eredeti SoF szériához. Az első részhez képest túl taktikai, a másodiknál pedig sokkal rövidebb ideig tart a egyjátékos kampány kivégzése, és a változatosság is alacsonyabb fokú. Emellett a bevetések hangulata messze nem közelíti meg az említett elődökét.

A legkomolyabb problémák a pályák scriptelésével vannak, azonban magával a tervezésükkel kapcsolatban is megfogalmazódnak bizonyos aggályok. Maga a környezet csodálatosan szép, viszont egyes helyeken (figyeljük meg például a barlangok belsejét) illesztési hibák lépnek fel a terep alkotta poligonhalmazok között, ekkora nagy figyelmetlenséget már a 90-es évek végén sem illett elkövetni. A küldetések felépítésével kapcsolatban hatalmas gond a linearitás, de ez a manapság megjelenő FPS-ek 99%-ának rákfenéje. Sokkal súlyosabb problémák vannak viszont a már említett előre scriptelt eseményekkel és az AI-t vezérlő kódokkal. A játék közbeni videojelenetek egyszerűen nevetségesek, ráadásul bosszantóan unalmasak, míg végigfutnak, jobb lett volna teljes egészükben hanyagolni őket. A mesterséges intelligenciát szintén előre letárolt scriptek vezérlik. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy mindig teljesen kiszámíthatóan, ugyanazokon a helyeken bukkannak fel, mindig ugyanabba az irányba szaladnak az ellenségek. Viszont, ha megszűnik az őket körülölelő script anyai gondoskodása, azonnal seggüket vakaró makikká változnak értelmileg, és képtelenek bármiféle értelmes reakciót kierőltetni magukból, ha megpillantanak. Ehelyett csak bámulnak bambán, és tétlenül adják át magukat sorsuknak, mintha csak egy hirtelen pillanatban bekövetkező isteni csodára várnának.

Az előttünk álló küldetések hatására is néha kinyílik a bicska az ember zsebében, amikor a feladatok teljesítésének módját rendkívül idétlen módon adják meg. Szegény karakterem valószínűleg hasonló cipőben érezhette magát, mint az ismeretlen görög hős a nagy maratoni futás után, aki szaladt a perzsákkal szemben aratott görög győzelem hírével Athénba: Egy nagyobb, sziklákkal körbevett kanyonban kellett valami olajszállítmányt szabotálnom, de a játék nem ám megadta volna feladatul, hogy robbantsam fel ezt a vezetéket, majd azt a vezetéket, végül pedig adjak a zsilipeket szabályzó tekerőknek is. Ehelyett először elpusztíttatta velem a pálya egyik végén levő csővezetéket, majd utána a sikeres teljesítés után kiírta újabb feladatnak a csővezeték második felének szabotálását. Nosza, szaladtam is át a pálya másik végébe elvégezni a dolgom, majd mikor ez is sikerült, jött az újabb utasítás, hogy most pedig cammogjak vissza oda, ahonnan jöttem, és robbantsam szét a zsilipeket szabályozó karokat is. Több időm ment el felesleges futkosással a homokos pusztában, mint ténylegesen hasznos cselekedetek véghezvitelével. Egy másik alkalommal pedig, a dzsungelban, egy házból kellett kiszabadítanom egy muksót, aki hálából megmutatja majd nekem a bejáratot valami elrejtett bányákhoz. Igen ám, de emberünk fejére rengetegen pályáznak, viszont az első pár ellenséges terrorista lekaszabolása után a hülyéje nekiáll szaladni bele a nagyvilágba, ahogy a nagy scriptben meg van írva, és hacsak nem használjuk a sprint képességek áldásos hatását, soha nem is érjük utol, előbb-utóbb (de inkább előbb) lepuffantják. Ha pedig sprintelünk, nem tudunk közben fegyvert használni. Roppant aranyos megoldás, szerencse, hogy a fejemet erősen a falba verő hajlamaimat sikerült mostanra levetkőznöm.

Borúlátó irományom ellenére azért még korai temetni a SoF széria legfrissebb darabját. Tény, hogy a játékidő sokkal rövidebb az első két epizódénál, és a hiányos kiépítettségű, összesen öt térképet tartalmazó multiplayer mód sem tud már erre sokat rádobni, de ha elvonatkoztatunk attól, hogy ez a cím egy hajdanvolt nagynevű sorozat sárba tiprása, egészen jól ellehetünk vele. A csodálatos grafikához és a pergős játékmenethez egy meglepően kényelmes, felhasználóbarát irányítási rendszert kapunk, főképp a jelentősen simított egérmozgás érdemel dicséretet, melyet ugyan szoknunk kell az elején, de ha már belejöttünk, rájöhetünk, hogy sokkal kevésbé kell így vadul kapkodnunk az egerünket, ehelyett a finomabb mozgatást igénylő irányítás miatt sokkal nyugodtabban, kevésbé feszülten tudunk a játékra koncentrálni. Az aláfestésül szolgáló zenék szintén kivívták tetszésemet, és a hangeffektek minőségét illetően sincs szégyenkeznivalója a programnak, ezért is szomorú, hogy a szinkronba már képtelenek voltak elegendő energiát fektetni Cauldronék.

Látható, hogy a payback minden elismerésemet kivívta… volna, ha nem Soldier of Fortune-ként jelenik meg. Egy saját, önálló franchise tagjaként (és valamelyest értékelhetőbb játékmenettel) nagyot durranthatott volna, így viszont az egészet csak a SoF sorozat megcsúfolásaként tarthatjuk számon. Én nem haragszom a Cauldron-ra, elvégre ők csak egy kiadói megrendelést teljesítettek egy meglehetősen szűkre szabott határidőre. David Durcak, a project vezetője személyes ígéretet tett a Community-nak arra, hogy a kiadó miatt elkövetett kapkodásukból bekövetkező hiányosságokat és hibákat önerőből (azaz kiadói támogatás nélkül) kijavítják. Az Activision Value nem szándékozik a javítócsomagokat finanszírozni.

Pozitívumok: Technikailag profi, részletgazdag pályatervezés

Negatívumok: A scriptelt jelenetek katasztrofálisak, szegényes beállítási lehetőségek, ez nem Soldier of Fortune!