2010. március 19. József, Bánk napja
| Grafika: | ![]() | 10 |
| Hangok: | ![]() | 10 |
| Irányítás: | ![]() | 9 |
| Hangulat: | ![]() | 10 |
| Játszhatóság: | ![]() | 9 |
| Érték: | ![]() | 10 |
Szerző: dreamlite
Nyomtatható verzió (képek nélkül)
Ha 2002-ben létezett volna a PC Life, garantáltan a Syberia-t választotta volna az év kalandjátékának, ám sajnos erről lemaradtunk. Nem baj, semmi sincs veszve, hisz itt a második rész, mely még szebb, még csábosabb, egyszóval közel tökéletes.
Időközben, hogy a végigjátszásom majdhogynem le is csengett, gondoltam írok pár sornyi ismertetőt is a játékról, hátha valaki még nem ismeri. A legfontosabb dolog azonban, amit már az elején szeretnék leszögezni: ha valaki játszani akar a Syberia 2-vel, okvetlenül szerezze be az első részt, és előbb azt tolja végig, mert bár a folytatás egy felelevenítő videót is tartalmaz, ahhoz, hogy igazán képben legyünk, nem hagyható ki az első rész. Nem beszélve arról, hogy ha időközben megtetszik a játék, nem kell amiatt szomorkodnunk, hogy több mint az 50%-ról lemaradtunk! Tény, hogy az első epizód valamelyest bonyolultabb, de egy igazi kalandjátékos nem hagyhatja ki, és mivel többen jelezték az igényüket rá, már készülőben a magyarnyelvű PC Life-os végigjátszás! ;-)
Annak, aki még nem ismerné a játékot (Van ilyen egyáltalán?), íme egy kis ízelítő: A Syberia egy vérbeli point-and-click kalandjáték, és azok közül is az egyik legjobb, fűszerezve finom kirakókkal és rejtvényekkel. Főhősünk, kinek személyi száma 2-vel kezdődik, a Kate Walker névre hallgat és szemben a mai Lula3D-féle lotyóbábúkkal, egy visszafogott, kultúrált megjelenésű nő. Tény, hogy az első rész elején még egy nyafogós karrierista, de szerencsére a sztori tovahaladásával fokozatosan komolyodik, és személyisége szép lassan átalakul, hogy aztán a második rész folyamán már egy igazi kalandvágyó főhősnőnk legyen. A Syberia 2 pont ott kezdődik, ahol az első rész véget ért, tehát amikor megtaláltuk Hans-t a bátortalan fiúból lett megtört öregembert, és a vonattal észak felé vettük az irányt.
Tekintve, hogy kalandjátékról van szó, fontos a jó történet és a sok-sok izgalmas, de nem logikátlan és übernehéz kirakó. Ezt a készítők is nagyon jól tudták, és ennek megfelelően jártak el. Minden egyes rejtvény tökéletesen illeszkedik a történetbe és a megfejtésükhöz szükséges információkat az egész sztoriban szórták szét, nem pedig az épp környező helyszíneken, így jókat lehet nyomozgatni és még többet logikázni, de mégsem kell a tapétát lekaparni a feladványok lehetetlenségétől. Nagyon fontos elemei a játéknak a könyvek és egyéb feljegyzések, melyekből rengeteg hasznos információra tehetünk szert: lásd végigjátszás.
A program grafikája szemernyit sem változott az első részhez képest, hisz még mindig százszázalékos, és azon túl, hogy a szerkesztőségünket és egy profi grafikus cimborámat is meggyőzte, többszázezer játékos lélegzetét állította már el. Minden egyes képkocka mestermunka, melyeken jól látszik a fejlesztésbe ölt idő és fáradság, amit a Microids sosem sajnált. Míg a hátterek előre elkészített képek, addig a karaktereket és vizuális effektusokat a gép valós időben rendereli, és ez a mixtúra tökéletes elegyet alkot, minek eredményeként szemet gyönyörködtető látvány tárul a játékos elé. Sőt, hogy az álló háttérképek ne hassanak túl művien, gyakorta találkozhatunk tükröződő pocsolyákkal, sürgő-forgó állatkákkal, rovarokkal és a fellegekben szálló madarakkal, minek köszönhetően a kép mindig mozogásban van, és fel sem tűnik, hogy egy festett képet bámulunk. Közhellyel élve: egyszerűen nagyszerű!
A Syberia hangjai sem maradnak el a nagyszerű grafika mögött, hiszen a kiváló szinkronhangok mellett a háttérzajok is nagyszerűen tolják a hangulatot a vizuális élmény mögé. További hab a tortán, hogy a játék zenéjét Inon Zur komponálta, aki olyan nagysikerű programok muzsikáit követte el, mint a Baldur’s Gate 2, az Icewind Dale 2 és a Lionheart. (Nem rossz referencia, mi? ;-)) A hatást ráadásul tovább fokozza, hogy a zene sosem szól feleslegesen, csupán időközönként csendül fel, hogy az egyes jelenetekbe még több izgalmat csempésszen.
Az irányítás a már megszokott point-and-click módon történik, tehát a képernyőn bal gombbal kattintgatva irányíthatjuk Kate-et (dupla balkatt = futás), és a billentyűzetre nincs is szükség. Ha az adott helyszínen valami érdekes található, fölé húzva az egeret az átalakul a passzív körről egy kis nagyítóvá, ezzel jelezvén, hogy ott bizony van valami, amire érdemes odafigyelni. Az egér jobb gombjával kattintva a nálunk lévő cuccok közt mazsolázhatunk és/vagy választhatjuk ki az éppen szükséges tárgyat, mely kalandunk folytatásához szükséges. Hót egyszerű az egész. :-)
Sajnos jómagam képtelen vagyok objektívan írni erről a csodáról, hiszen mindig is rajongtam a történetéért, de ettől eltekintve is csak ajánlani tudom. Noha magyarítása még nem létezik, biztos vagyok benne, hogy néhány szorgosabb fiatal már dolgozik rajta, és az sem kizárt, hogy még hivatalos magyar verziókén is kiadják. Annak pedig, aki esetleg elakadna a játékban, csak azt tudom tanácsolni, hogy sose adja fel, de ha már végképp nem megy, íme itt a végigjátszásom. Mindenkinek sok sikert kívánok a játékhoz, és ha kijátszottátok, kíváncsian várom véleményeiteket a fórumunkban. A játék magyarítása szintén elérhető a szerverünkön.
Pozitívumok: Káprázatos grafika, élethű hangzás, magával ragadó történet
Negatívumok: Egyszer ez is véget ér :-(
| Grafika: | 9.3 | |
| Hangok: | 9.3 | |
| Irányítás: | 8.8 | |
| Hangulat: | 9 | |
| Játszhatóság: | 8.7 | |
| Érték: | 9.2 |
Ha időd engedi, jelentkezz be és értékeld! Sőt, akár saját képeidet is feltöltheted!
Legnépszerűbb játékok: F.E.A.R. | Far Cry | BioShock | Syberia 2 | GTA: San Andreas | Rome Total War | Übersoldier 2 | The Witcher | Still Life | Settlers 6
Copyright © 2003-2010 - honlapkészítés, webáruház készítés - Minden jog fenntartva! | RSS:
| Fülöp Gergely blogja