Mi sülhet ki egy ismeretlen fejlesztő, és egy még ismeretlenebb kiadó együttműködéséből? Az UFO-k már a spájzban vannak!

Egy olcsó, low-end gépekre fejlesztett játékot kapunk a Terra wars: NY invasion képében, ami a készítők szerint csupán grafikájában tér el a mai AAA címektől, minden másban legalább annyit, ha nem többet tud nyújtani, mint az említett kategóriába tartozó alkotások (PL. F.E.A.R., Half-life2, DOOM3...). Alaposan letesztelve a produktumot azonban egyértelműnek tűnik, hogy a készítőknek nem a szaktudásuk, hanem inkább csak az arcuk nagy.

A Terra Wars története valamikor a közeli jövőben játszódik, mikoron is idegen fajok (a játék csak megszállóknak hívja őket, roppant fantáziadús...) lecsapnak a Föld nevű bolygóra, és uralmuk alá hajtják azt. A teljesen lepusztult New York városában azonban ellenállás bontakozik ki az idegen faj uralmának megszüntetéséért, valamint eltakarításáért szeretett bolygónk felszínéről. Már a kezdetektől fogva lesznek segítőtársaink, akik néha-néha ugyan külön utakon járnak tőlünk, de az idő többségében velünk tartanak, és segítik irtani a csúnya, gonosz megszállók valóságos hadát.

A játék grafikailag nem egy szépség, a Jupiter engine régebbi változata dolgozik alatta, mely annak idején például a No one lives forever 2 című klasszikust is éltette (az újabb verzió pedig a F.E.A.R.-t), de ne is keressünk a NOLF2 grafikáját még megközelítő elemeket se. Egyedül a textúrák felbontását tekintve nem rosszabb a helyzet a Monolith remekénél, minden másban szégyenletesen gyengén muzsikál a játék technikailag, ami azért nem feltétlenül a grafikus engine szerény képességeiben keresendő. Először is, a pályák meglehetősen igénytelenek. Tizenpár poligonból összeállított dombok, igénytelen, minden részletességet mellőző házak és lakásbelsők, valamint szintén kétszámjegyű sokszögből felépített felhőkarcolók (!) alkotják ezt a teljesen sivár világot. Összehasonlításképp: A Half-life2-ben a csak háttérként szolgáló házak több száz poligonosak, és 20-30 féle textúrát használnak, míg a (soha meg nem jelenő) STALKER-ben ezek az épületek már négy számjegyű sokszög-mennyiségből fognak állni. A készítők szabódtak ugyan, hogy hát ezt a játékot a gyengébb gépekre tervezték, és ezért kellett ennyire idétlen grafikát kreálni. Persze mire való a kritikus, arra, hogy kritizálja azt, ami szerinte nem úgy van, ahogy azt a szerző említi. Úgyhogy szeretném megcáfolni ezt az állítást, mert az alacsony gépigény nem jelenti azt, hogy ultraprimitív térképekkel kéne kiszúrni a tisztelt játékos szemét, azzal a kijelentéssel, hogy „nesze, ezt a te über-gyenge gépedre terveztük, fogyaszd egészséggel”. A játék gépigénye egy 800 MHZ-es PIII, 128 Mb RAM-mal, és a 2002-ben megjelent NOLF2 is ugyanezzel a minimum specifikációval rendelkezett, csak ott érdekes módon elfért még jó párezer poligon a képernyőn, amit ugye a Terra wars fejlesztői szerint felesleges volt kihasználni. A modellek ultrabénán néznek ki, a karakterek animálására pedig kár is volt az időt pazarolni, mert a „förtelmes”, vagy netán az „iszonyatos” kifejezések távolról sem képesek lefesteni azt a borzalmas látványt, amivel Lady Luck-ék szembesítik szegény playert.

A fizikai motorra felesleges is pazarolni a szót, a ragdoll fogalmat még pletykából sem ismerik a Terra wars alkotói, éppen ezért ünnepélyes keretek között üdvözölhetjük újra az ezredforduló környékén már elfeledett földbe süllyedéseket, falba zuhanásokat.

Nem csupán technikailag borzalom, amit a Tri synergy kiadott a kezei közül, a Terra Wars ugyanis játékmenet szempontjából is súlyos gondokkal küszködik. Magával a történetvezetéssel, irányítással alapvetően nincsen baj. A küldetések úgy lettek megalkotva, hogy állandóan biztosítsanak valami izgalmat a játékos számára, tehát az egyes térképek nem sikeredtek annyira unalmasra, mint sok más termék esetén. A kezelés roppant könnyű, hiszen mindösszesen az előre, hátra, valamint oldalra mozgás gombjait, a lövést, ezen kívül az elsősegély és a fegyver-upgrade billentyűit kell bekonfigurálnunk. Ezen felül azonban semmi más tulajdonságát nem lehet értékként elkönyvelni a TW: NY Invasion-nek.

Ha már említésre került a fegyver-upgrade, essen róla néhány szó: alapesetben csúzlijaink meglehetősen korlátozott sebzéssel, lövési pontossággal, valamint tárkapacitással rendelkeznek, viszont lehetőség van ezen tulajdonságaik fejlesztésére. A fejlesztéshez a szükséges pont-mennyiséget úgy gyűjthetjük össze, hogy a különböző (általában zöldes) színű kapszulákhoz hasonló biomatter-eket - melyek a halott ellenfelek eltűnése után jelennek meg - felszedjük. Nem volt jó ötlet ezt a megoldást így ebben a formájában beépíteni, mert hangulatilag semmit nem ad hozzá a játékhoz, viszont előfordulnak szélsőségesen irreális megoldások benne (hogy lehet például egy M16-osnak 120 töltényes tára?).

ugrás a második hasáb elejére

Ami leginkább rájátszik az ostoba igénytelen játékmenetre, az egy elég súlyos probléma, melyet úgy hívnak: amatőrizmus. Ez azt jelenti, hogy mint a régi szép időkben, a mesterséges intelligencia hiányát százas csomagokban a nyakunkba omló szörnyekkel kompenzálják, azok béna képességeit pedig irreálisan nagy célzási pontossággal, valamint sebzéssel. Így jön elő az a frusztráló helyzet, hogy még easy fokozaton is tévedhetetlenek ellenfeleink, hogy egy képernyőre kábé 30 szörny esik, na meg hogy emiatt a játék iszonyúan nehéz lesz, a Terra wars esetén ez a kihívás egyszerűen túlságosan nagyra sikeredett. Jellemző rám, hogy általában minden tesztelendő programot teljesen végignyomok, mielőtt véleményt alkotnék róla, két év után (a szörnyű emlékű Mortyr2-t hagytam befejezetlenül) ez az első ilyen kipróbált game, aminek nem ismerem a végkifejletét.

Nagyjából a sztori háromnegyedénél untam meg az egészet, ott, ahol egy emeletes ház tetejéről kell sniperrel megakadályoznom, hogy a szörnyikék beszálljanak az elpusztíthatatlan harci lépegetőikbe. Mivel óriási a távolság, még a tízszeres ZOOM-mal sem megyek semmire, olyannyira aprók maradnak a lent rohangászó kreatúrák, nagyjából 2-3 pixelnyi tartományban kell becéloznom az ellenfelet. A kedvencem ekkor az volt, hogy a teljesen béna karakteranimálás miatt a szörnyek mozgása is leegyszerűsödött, kábé a 2D-s stratégiákban jellemző módra, amikor az egységek 8 irányban képesek mozogni, és az irányok közötti váltás teljesen hirtelenül, átmenet nélkül zajlik le, gondolom köztes animációk megalkotására már nem maradt energia. Ez azt eredményezi, hogy a mozgási irányok váltása azonnal zajlik le, így pont akkor, mikor sétálna be a szörnyike a célkeresztembe, és meghúznám a ravaszt, vesz nagy hirtelen egy 90 fokos fordulatot, és persze simán félrelövök, amikor pedig szívódik fel a lépegetőbe, egy energiapajzs miatt ilyenkor már nem lehet lepuffantani. A huszadik „Mission failed” üzenet után hagytam fel a további próbálkozással.

Nem értem, miért gondolják egyes fejlesztők azt, hogy minél nehezebb egy játékuk, annál több ideig köti le a playert. Való igaz, ilyenkor az átlag 4 óra játékidő jelentősen kitolódik (a sok load game hatására, ugyebár), de mindamellett nagy mértékben a feeling rovására mennek az ilyen ultranehéz gagyiságok. A türelmetlenebb emberek már az első pár fűbe harapás után gőzölő fejjel verik szét a billentyűzetüket, ha esetleg eme szörnyűség megvétele mellett döntenének, elkeseredetten kapálózhatnak a mondhatni ablakon kihajigált pénzükért. Semmi bajom nem lenne egyébként a nehézséggel, ha ez valódi kihívás formájában jelenne meg, ha olyan okos lenne az MI, hogy mindig túljár az eszemen, és ezért számtalan próbálkozás ellenére sem tudnám sikerre vinni a missziót. De az végképp disznóság, hogy AI helyett ilyen borzalmakkal próbálják meg fokozni a kihívást - és vele együtt a frusztrációt -, mint a végtelen özönben támadó, ultraerős szörnyek, az irreálisan nagy találati pontossággal tüzelő fegyvereikkel.

Úgy gondolom, a Terra wars teljes kudarc, mindazok szemében, akik igényesen megtervezett, grafikailag korrekt játékot várnak, azok számára pedig méginkább, akik élvezetes játékmenet, remek kihívás, vagy netán jó multiplayer mód reményében emelik le a boltok polcáról az egyébként csalogatóan szép kivitelezésű dobozt. Kérem őket, ne tegyék, az igényesen kikozmetikázott látszati felszín ronda, ráncos kinézetet és velejéig romlott belsőt takar. Ha netán gyenge géppel rendelkeznénk, vegyünk elő egy igazi klasszikust a fiókból (ajánlom az általam csak az utóbbi hetekben kipróbált, minden ízében kiváló Star Trek Voyager: Elite force-ot, mely 2000 Forint körüli áron kelleti magát az üzletekben), ahelyett, hogy ilyen ratyi termékekre pazarolnánk a drága időnket, pénzünket.

Pozitívumok: Olcsó, könnyed nyári szórakozás az utolsó hetekre / napokra, király logó. :)

Negatívumok: Elavult megjelenítés, ritka igénytelen modellezés és animációk, súlyos pályatervezési hibák, nevetséges hangok, iszonyat nehéz, fizika nuku, AI nuku, igényesség nuku.