Vajon mi történne, ha az Obliviont kereszteznénk a Gothic II.-vel és az Arx Fatalis-szal?

Riviai Geralt volt a witcher neve. Erős volt a karja, éles volt a szeme. Erős mutáció keltette életre, Az emberek által bizony meg volt vetve.

Vajon mi történne, ha az Obliviont kereszteznénk a Gothic II.-vel és az Arx Fatalis-szal? Örömmel jelenthetem, hogy a válaszra már csak addig kell várnunk, amíg a tekintélyes csomag feltelepedik a számítógépünkre!

A The Witcher első ránézésre nézdahátam (hm, inkább nézdavállam), vagy izometrikus perspektívában ábrázolt mészáros szerepjátéknak tűnhet, mely a klasszikus alapokról indulva, fő- és mellékküldetések megoldásával juttat el minket a végkifejletig. A megjelenés előtti hónapokban bőven csurogtak az információk és a képek, s ezek még akkor is egyre magasabbra korbácsolták a játék megkaparintása iránti vágyat, ha sokan féltünk tőle, hogy a BioWare Aurora nevű motorja esetleg nem lesz versenyképes a mai DX10 mániás felhozatalban.

Ne haragudjatok, ha rögtön lelövöm a poént: a játék eszelősen jó. Évek óta nem volt semmi (na jó, a Civilizaion IV. és a Test Drive Unlimited kivételével), ami ennyire le tudott volna kötni. Egyszerűen képtelenség abbahagyni, ha egy kicsit rákattant az ember. Kezdve azzal, ami először szemet szúr az embernek, ez pedig nem más, mint a játék grafikája. Már az intro is gyönyörű, de amit a program futása közben tapasztalhatunk, az eszméletlen. Három nézet van, a távoli izometrikus, a közeli izometrikus és a TPS-megközelítésű. Ebben a harmadikban zseniálisnak tartom, hogy a karakter nem a képernyő középpontjában helyezkedik el, így nem takar ki semmit az elénk táruló látványból. Személy szerint örültem volna még egy FPS-módnak is, de ennek hiánya sem zavaró, az első tíz óra játék közben nem is jutott eszembe, hogy ez a lehetőség nem adott.

A játék világa mesés. Tőlünk függetlenül létező és lélegző birodalomról beszélek, amihez hasonlót eddig csak a Gothic-okban és az Arx Fatalis-ban láthattunk. A karakterek jól kidolgozott, napi ritmus szerint élik életüket, munkába járnak, sminkelik magukat, beszélgetnek az utcán és néha minket is megszólítanak, bár sok esetben ugyanazok a modellek néznek vissza ránk, mint ahogyan azt már pl. a GTA-ban is láthattuk. Ezen a téren elkelt volna némi változatosság. Az időjárás viszont szeszélyes (rengeteget esik) és a napszakok is a szokott ütemben követik egymást. A környezet reagál a változásokra: egy kiadós zápor elől a lakosok behúzódnak az eresz alá, ha pedig beesteledik, sorra (de még véletlenül sem egyszerre!) kigyulladnak a fények az utcákon és a házak ablakai mögött. Ilyenkor a városban, vagy az utakon poroszkáló őrök is fáklyát gyújtanak, s este, amikor a vadállatok és a szörnyek ellepik a környéket, a katonák és városőrök jelenléte is sokkal kézzelfoghatóbbá válik.

Mindezt egészen elképesztő grafikai megvalósítással tárták elénk, a környék színes és változatos, a magasban madarak köröznek, a kéményekből száll a füst, a folyó vize hullámzik és csillog. A karaktermodellek gyönyörűek és a párbeszédek során láthatjuk, milyen mélyen kidolgozottak. Az átvezető animációkkal sincsen semmi probléma, ezekből sok van és jól illeszkednek a játék hangulatához. A harcok során megtapasztalhatjuk a rongybaba-fizikát, bár a talajba és falba lógó hullák valamelyest rontják az összképet – mint ahogyan az is, hogy a lekaszabolt testek egy idő után eltűnnek, s csontvázukat is csak azért hagyják hátra, hogy át tudjuk azt kutatni. Nagyon tetszett, hogy harc közben az ellenfelek egyre véresebbek, meglátszik rajtuk a számtalan ütés-vágás, amit a siker érdekében helyezünk el rajtuk.

A hangokról ugyanígy csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A zene kellemes és nem tolakodó, szinte észre sem venni, de hiányozna, ha nem szólna. A CD Projektnek hála (mely kiadó rövid idő alatt a kedvencemmé lépett elő) teljes magyar szinkronnal került a játék a boltokba, s ha olykor hiányzik is az átélés egy-egy karakter mondandójából, összességében rendkívül jó, hogy általában szinte mozi-színvonalon a mi nyelvünkön szólal meg a játék. Persze érthető, hogy mi, megszállott programtolók mindenből azonnal tökéleteset akarunk, de szerintem a fejlődés látszik, s meg kell adnunk az időt a szinkron-evolúcióra. Régebbi sorstársaim bizonyára emlékeznek arra, hogy pl. a nyolcvanas években mennyire nagy szó volt az alábeszéléses videokazetta, ma meg már sírunk, ha a DVD-n nincs minimum 5.1-es magyar hangsáv. Lehet, hogy bennünk van a hiba? Én személy szerint nagyon sokra becsülöm, hogy egy kiadó vette a fáradtságot a magyar szinkron elkészítéséhez, és tekintve, hogy ez jelen tesztünk tárgya esetében bődületes mennyiségű szöveget jelent, csak remélni tudom, hogy megtérülnek majd a CD Projekt költségei!

A játékmenet lebilincselő. Fő- és mellékküldetések tucatjain keresztül bonyolódik a történet, melyet egy lengyel fantasy-szerző, a kimondhatatlan nevű Andrzej Sapkowski szőtt, saját, híres regénye feldolgozásaként. A sztoriban megjelenik a fajgyűlölet, a szex és az erőszak is, ezért a szeretet ünnepére ne ezt vegyük a tízéves Pistikének. A többieknek azonban bátran ajánlom.

Hősünk, egy genetikailag módosított, kifejezetten harci célokra tenyésztett lény, egy witcher, aki egyaránt otthon van a szörnyetegek legyilkolásában és a gyengébb nemmel folytatott hangulatos ágybirkózásban is. Számtalan nő várja, hogy ledöntsük a lábáról, s ha ez sikerül, még egy bónusz-kártyát is kapunk a leányzóról. Ugyanígy, egy egzotikus szörny esetében is számíthatunk valami csecsbecsére, jobb esetben a trófeáját vihetjük magunkkal, hogy aztán kampónkra tűzve lóbáljuk meg az álmélkodó bennszülöttek szeme előtt. A legtöbb legyőzött ellenségből pedig alkímiai komponensek nyerhetők, melyeket felhasználhatunk izgalmas és büdös kotyvalékok, olajok és bombák készítésére.

ugrás a második hasáb elejére

A harc egyszerű, a bal egérgomb ütemes nyomkodásával tudjuk előcsalni witcherünk kombóit, a jobb gombbal pedig varázsolhatunk. Az irányítás elsőre elég ijesztő volt, kellett néhány csata, míg megszoktam, de most már kifejezetten szórakoztatónak találom. Azt azért nem mondanám, hogy ez a módszer a legerősebb pontja a játéknak, de a zúgolódóknak üzenem: ugyan már! Ez a rendszer szinte teljesen ugyanaz, mint amit a Knights of the Old Republic használ! Csak a kihívás nagyobb benne. Arról nem is beszélve, hogy az összes Gothic a harc megvalósításában vérzik a legjobban, de a Morrowind és az Oblivion esetében sem estünk hanyatt a megoldástól. Akkor meg mit várunk? Itt legalább – miután a módszert megszoktuk – nem merülnek fel komolyabb irányítási problémák.

A játékmenetet érinti néhány apróbb bosszúság is. Ezek egyike az automentés, mely kicsit lassú, de emiatt legalább nem mentünk félpercenként, mint ahogyan azt egy átlagos FPS-ben szokás tenni. A mentett állás betöltése még durvább, nyugodtan főzhetünk egy kávét, mire beizzad a cucc a számítógép memóriájába (ez persze erősen vasfüggő). Töltés után nálam még szaggatni is szokott a kicsike, de szerencsére ez hamar elmúlik, és a későbbiekben is csak ritkán jön elő, akkor sem túl zavaró. A megfigyeléseim szerint a programnak elsősorban videokártya kell, aztán memória és végül proci. Ez jó hír lehet azoknak, akik nem rendelkeznek kétmagos chippel.

Az automentések másik bosszantó tulajdonsága az, hogy nem mindig történnek meg. Az első fejezetben például a Bestia feltűnése előtt nincsen mentés, így ha elhaláloznánk abban a csatában, akkor legfeljebb a legutóbbi automentést tudjuk betölteni (mert a manuális éppen ott, éppen akkor le van tiltva). A legutóbbi mentés után viszont újra végig kell zongorázni egy párbeszédet és egy elnyomhatatlannak tűnő animációt. Ez harmadszorra engem kezdett kicsit billentyűzetromboló hangulatba kergetni. Egyébként ez volt az első csata, ahol izometrikus módba kapcsolatom, hogy jobban átlássam a csatateret, és ígérem, ennyi volt az összes – bár ez is harmatgyenge – spoiler.

A kezelőfelület nagyon profi, és a folyamatosan frissülő jegyzetekből, küldetésleírásokból, szörny-, karakter-, és helyszínbemutatókból számtalan hasznos és érdekes dolgot megtudhatunk. Egyetlen komoly negatívumnak a kicsi leltár bizonyult, jobban örültem volna egy olyan inventory-nak, amelyben külön helyre lehet gyűjteni a főzet-komponenseket, mert így (a herbalizmus képesség megszerzése után) a fél leltárt növények és állatmaradványok foglalják majd el. Az viszont tetszett, mert elég reális, hogy a kereskedők nem vesznek meg tőlünk minden szemetet, így jó néhány begyűjtött limlom a nyakunkon marad.

A witcher tapasztalati pontokat kap a küldetések teljesítéséért és a szörnyek legyőzéséért. Szintlépéskor egy manapság igen divatos módszerrel, fejlődési fán oszthatjuk szét pontjainkat. Ilyen megoldást láthattunk már a Divine Divinity-ben, talán arra hasonlít leginkább (hasonló megoldás lelhető fel még a Diablo II., a Dark Messiah és a Spellforce II. szintlépő rendszerében is, azzal a különbséggel, hogy itt számszakilag pontokat egyik képzettségünkre sem adunk, a szétosztható bronz-, ezüst- és arany pontok minden esetben valamilyen képességet vagy erősséget adnak witcherünknek).

Az igen eltalált hangulatot mini-játékokkal tették még élvezetesebbé. Ezek: kockapóker, ivászat és ökölharc. Utóbbihoz nincs mit hozzáfűzni, egyszerűen ki kell ütni az ellenfelet. Az ivászat rettentő jó móka, de szükséges, hogy legyen némi itóka a már említett picike leltárunkban. Ekkor a feladatunk az, hogy társunkat az asztal alá igyuk. Ha ez sikerült, információkat, vagy felszerelést nyerhetünk tőle. Ilyenkor Geralt látványosan berúg, imbolyogva, hadonászva megy és szétesik a kép. Szenzációs! A kockapóker is nagyon király, bár a gép néha sík hülye, képes volt nekem eldobni egyszer egy négyes pókert, de más nyerő leosztásokat is hidegvérrel szétszedett. Így a legtöbb ellenfél megkopasztása kellemes és kényelmes feladat, ami igazán nagy szerencse, mert egyébként könnyű kifutni a pénzből.

A végigjátszási időt 60-90 órára saccolják, de ha azt nézem, hogy számtalanszor kerülünk válaszút elé, akkor úgy gondolom, befejezés után még legalább egyszer-kétszer érdemes nekirugaszkodni. Így már érthető, ha úgy vélem, az ár/érték arány rendkívül jó.

Azt hiszem, ha megerőltetném magam, még legalább ugyanennyit tudnék írni erről a játékról, s soraim kétségkívül arról tanúskodnának, hogy a The Witcher rajongóvá váltam. A magyar változat nagyon magas színvonalú és a tálalás is kitűnő a kézikönyvvel és a mellékelt térképpel. A magyarítás minősége pedig elsőrangú, még íróként is csak dicsérni tudom azt, aki a műfordítást ilyen művészien elvégezte. Most ez talán úgy hangzik, mintha a CD Projekt adott volna egy kéthetes floridai nyaralást azért, hogy ilyeneket írjak. Adott is, csak éppen nem Floridába, hanem Vizimába.

Röviden, tömören összefoglalva: mind technikai oldalról nézve, mind játékmenetét tekintve nagyon egyben van a játék. Sokkal jobb, mint amire számítottam. Tizenöt óra elteltével még sehol sem tartok, de annyit mondhatok, hogy a karakterek, helyszínek és történet-szálak rendkívül érdekesek, és alig várom, hogy újra elmerülhessek a The Witcher különleges, bűnös, megkapó világában.

Pozitívumok: A játék kidolgozottsága és története lelkiismeretes és profi munka, igényes fordítás és szinkron, intelligens easter egg-ek (pl. Raymond Marlowe, aki Raymond Chandler író Philip Marlowe magánnyomozója után kapta a nevét)

Negatívumok: Néha vontatott a játékmenet, a számtalan komponens miatt könnyen kinőhető a leltár, az automentés és állástöltés lassú.