Egy multiplayer FPS kedvező áron, havidíj nélkül. Vajon megéri lecserélni erre a World of Warcraft-ot?

Az Epic-szel történt szakítás után a Digital Extremes, akiknek többek között az Unreal 1-et is köszönhetjük, a Groove Games-hez volt kénytelen szegődni. A Groove nagyon kicsi kiadó, nincs elegendő tőkéje arra, hogy egy évekig fejlesztendő projectet finanszírozzon. A készülő DE FPS, a Pariah kiadását is éppen ezért meg kellett sürgetni, így a fejlesztőknek nem maradt elég idejük a pályák alaposabb kidolgozására, valamint a játékegyensúly alaposabb tesztelésére. Ezért aztán a Pariah-nak meglehetősen felemás fogadtatása lett, ami azért intő jel lehetett a Groove Games számára, hogy legközelebb talán nem kéne elsiettetni azt a fránya megjelenést. 2006 elején jött a hír, hogy a Digital Extremes új project fejlesztésébe kezdett, mely egy kizárólag multiplayerben játszható, felsőbb utasításra budget FPS lesz.

Már a demó megjelenésekor húzta a sajtó a száját, ugyanis borzalmasan alacsony költségvetésből hozták tető alá a teljes projectet (Mi van, Groove Games? Nem bírunk elég zsebpénzt osztogatni a fejlesztőinknek?), a befejezésig rendelkezésre álló idő pedig embertelenül rövid volt, így a Pariah már kész modelljeinek és textúráinak nagy részét használták fel újra a Warpath fejlesztéséhez, hogy némi időt nyerjenek. Ennek ellenére is több mint negyed évet csúszott a megjelenés, elfogyott a büdzsé, és júliusban ki kellett dobni a félkész tákolmányt a piacra – legalábbis, ha a Warpath-ot a tesztelt verzió állapotában késznek merik nevezni, hát béke a Digital Extremes poraira.

Mint említettem volt, a Warpath kizárólag online alkotás, bár a szűkre szabott fejlesztési idő azért lehetővé tette, hogy a DE ókumláljon egy kicsit a single módon is – a megoldás meglehetősen egyedi lett, és ezért (de sajnos kizárólag ezért) dicséret illeti a csapatot. Kezdetnek három különböző klán közül választhatunk, ezután mindenféle kerettörténet nélkül egy hexa-alapú térképhez érkezünk, ahol jó hardcore stratéga módjára kell böködnünk területekre. Mindhárom frakció elfoglal egy-egy sarkot a virtuális terepasztalon, mi pedig tetszőlegesen nyomhatunk a térkép bármely pontján egy erőteljes bal clicket, azok közül a hexák közül, melyek érintkeznek kicsiny birodalmunk határaival. Mihelyt ez megtörténik, elindul az adott területhez tartozó DM, CTF, vagy Assault pálya, nekünk pedig szépen győzedelmeskednünk kell a gonosz ellen felett, így a kiszemelt körzet onnantól a saját fennhatóságunk alá fog tartozni. Mielőtt új kör kezdődne, természetesen ellenfeleink is léphetnek egyet-egyet. Legjobban akkor járunk, ha egymás területeit támadják be, ilyenkor szépen elintézik a beavatkozásunk nélkül a nézeteltéréseiket, azonban lehetőségük van még a mi birtokainkat is háborgatni, valamint egy adott hely elfoglalása után visszavágót követelni (ilyenkor meg kell védenünk az előzőleg elfoglalt területet).

A fajok rendszere jó is, meg nem is. Örvendetes, hogy a három klánnak teljesen különböző karaktereik és használható fegyvereik vannak, de az ellenség fegyver-technológiáit el lehet kobozni, így idővel használni tudjuk a másik két fél technikáját is. Az viszont kevésbé tölti el az embert boldogsággal, hogy ezen modellek nagy része bizony a Pariah-ból lett kiemelve, valamint hentelő eszközökből is összesen 6 darab van (ha nem számoljuk a külön billentyűvel bármikor előhozható kést, és a gyógyító eszközünket), és nagy részük, ha átalakítva is, de szintén ismerősként köszön vissza az említett „klasszikusból”. Legjobb, ha az emberi fajjal vágunk bele a nagy kalandba, mert a kiegyensúlyozottság fogalma eltévedhetett valahol egy rózsaszín felhőben a fejlesztőcsapatnál, ugyanis derék humánjainkat a géppityu – rakettavető páros halálossá teszi, szinte csak vadkacsavadászatot kell tartani a plazmavető – távcsöves lézer kombinációval tüzelő dicsőséges OHM szekta tagjai között. Mint láthatjuk, nekik két pontlövő fegyverük van, nincs területre ható, vagy szórással rendelkező kerepelőjük, ezért ők nagy hátrányban vannak a többiekkel szemben a szükséges magas célzási pontosság miatt.

Azt kell mondanom, ideig-óráig élvezetes a hexa-térképen bökögetni meg harcolgatni, de az idő lassú múlásával valahogy kezd eltávozni a feeling az egészből, küldetéseink alatt ugyanis nem fedezhetjük fel egy olyan tulajdonságát sem a Warpath-nek, amit nem láttunk volna eddig száz másik termékben, nagyságrendekkel jobban megvalósítva.

Pályákból összesen 26 féle van, bár ha nagyon gonosz szeretnék lenni, és jól ki akarnék tolni a fejlesztőkkel, inkább azt mondanám, hogy három térképet kapunk (egy DM, egy CTF és egy Assault mapot), de a készítők mérhetetlen szorgalmukról tanúbizonyságot téve pluszban gyártottak még nekünk hozzájuk különböző skineket, meg layout-módosításokat. Komolyan mondom, ha a textúrák nem különböznének úgy nagyjából a pályákon, az ember meg nem mondaná, melyiken van, Annyira hasonlít a tervezésük.

ugrás a második hasáb elejére

Nem tudom, mi lehet a háttérben, de arra gyanakszom, hogy leléphetett a fél fejlesztőgárda, így a pariah sokszínűségét most egyetlen mapper próbálta meg pótolni – nem sok sikerrel. Mondjuk az előre beharangozott 18 map (UT 2004, 108 pálya…) után ez a megnövelt mennyiség azért kicsit üdítően hat az emberre, de mivel a változatosság nulla, mégsem látszik többnek ez a mennyiség. Többnyire iszonyatmód elnagyoltak, bár ennek szükségességét meg lehet magyarázni azzal, hogy mivel a szokásosnál alacsonyabb a gravitáció, magasabbra kellett rakni a plafonokat, nehogy kis buksinkat beverjük – viszont a földi környezethez hasonló helyszínek miatt az egész teljesen irreálisnak hat, nem ilyenhez van szokva a szemünk.

Mivel a single mód hamar megunható, ezért vigyázó tekintetünket csakhamar a hálózati opciók felé kell vetnünk. Amennyiben az élet online oldalán szállnánk harcba a szebb jövőért, bizony hatalmasat fogunk csalódni. A BOT-ok elleni single player mérkőzéseknél különválasztott fajok itt egybe tartoznak, és a fegyverek sem specifikusak, azaz bárki válogathat a rendelkezésre álló hat csúzli közül, de minden esetben csak kettő fér el képzeletbeli hátizsákocskánkban, jól gondoljuk hát meg, melyikeket választjuk.

Természetesen nem csak neten, hanem LAN-on is ringbe szállhatunk, amennyiben van kedvünk összepakolni a haverokkal gépeinket. Ilyenkor a játék egész kellemes, más kérdés mennyire tud ráhangolódni a banda, és hány unalmas perc után váltanak inkább az évekkel ezelőtt megjelent, ám jelen tesztalanyunknál még a mai színvonalhoz mérten is nagyságrendekkel jobb Quake3-ra. Interneten felesleges próbálkozni, a megjelenés után napokkal és hetekkel is teljesen halott kiszolgálólistát kaptam eredményül, üres szerverekkel, és néha éppen arra járó, megfáradt játékosokkal. Egyedül a hivatalos Groove főhadiszállások működnek – úgy ahogy – teltházzal, az összes többi üzemeltetésének semmi értelme. Nem is jó neten játszani, a netkódban valamit keményen félrenyomhattak a drága készítők, mert állandóan magas ping-értékekkel és a gyakori LAG-gal szenvednek még a tőlünk nyugatabbra élő playerek is.

Nem is tudom, mit mondjak erre. A kiváló, bár korántsem hibátlan Pariah után egy ilyen vérszegény folytatás messze nem tudja kielégíteni senki igényeit. Ráadásul teljesen eltűnt az említett elődben kiváló történettel rendelkező egyjátékos mód, a hiányát sajátos módon próbálta meg pótolni a Digital Extremes, de ennek napjai sajnos meg vannak számlálva. Még a 20 dolláros árát sem éri meg, a 26 térkép, a 4 játékmód, valamint a 6-féle fegyver messze nem elégséges a már régóta leárazva árult UT 2004 kavalkádja ellen (száznál is több térkép, majdnem ugyanennyi karakter, naponta több ezer játékos). A szerverek konganak az ürességtől, Warpath editorral készült rajongói térképek még az internet legtávolabbi zugaiban sem léteznek. Ez bukás kérem szépen, nincs mit szépíteni.

Meglátszik a jó szándék a DE csapata mögött, de mindez mit sem ér, ha a kiadó nem képes egy normális méretű projectet finanszírozni. A lehető legrosszabb döntés volt a Groove Games bandájához csatlakozni – bár a múltat nincs miért abajgatni, ha nem volt más választás. A Warpath nagyon jó játék lehetett volna – ha többet, jobbat tud nyújtani, mint a legtöbb, ma piacon levő FPS. Az Unreal 2-es motor használata kérlelhetetlenül magával vonja az UT2004-gyel való összehasonlítást, és ebben a Warpath kegyetlenül elvérzik. Önmagában tehát nem volna rossz próbálkozás a termék, de a piac többi szereplőjéhez képest a lehető legkisebb morzsát sem adja hozzá a tortához.

A Groove Games nem bír manapság normális játékokat kiadni, az összes idei terméküket kapkodva, teszteletlenül hajították ki a nagyvilágba. Az átmeneti minőségi fellendülés (említhetném példának okáért a Pariah-t, de amúgy nem volt rossz próbálkozás a Marine Sharpshooter 2, a Heavy gunner Vietnam, illetve a Combat: Task force 121 sem) után egymást érik a semmire nem jó szemetek. Úgy tűnik, súlyos pénzügyi gondokkal küzd a cég, ezért a nagy sietség. Hát álljunk egy percig némán vigyázva, és lehajtott fejjel emlékezzünk a kiadó hamarosan bekövetkező elmúlására, mert ehhez épp a lehető legjobb úton járnak.

Pozitívumok: Olcsó, ideig-óráig szórakoztató, kellemes grafika, újszerű single player mód

Negatívumok: Nincs valódi egyjátékos mód, elnagyolt pályák, neten keresztül magas ping-ek