X-Men újra jött, látott, hack-kelt meg slash-selt, és vagy 20 billentyűt használva gyakta az ellent.

Legszörnyűbb rémálmában sem gondolná az ember, de mutánsok márpedig léteznek. Nem csak a szomszéd macskája, aki még három lábbal is képes az ajtónk elé rittyenteni egy jókora adagot, nem! A mutánsok köztünk élnek, látszólag teljesen hétköznapi emberek, és mégis, mindegyikőjük az evolúció egy furcsa zsákutcája, egy vadhajtás az emberiség tökéletesnek kikiáltott családfáján. Egyesek így gondolják, viszont a mutánsok közül páran épp az ellenkezőjét állítják, hogy adottságaik révén ők egyenesen felsőbbrendű lények, és ezért uralkodni akarnak a gyarló emberek világán. Ezt persze nem nézheti jó szemmel a maradék normális önérzetű különc lény, szembeszállnak a gonosz erőkkel, és elhatározzák, hogy megvédik az emberiséget a fenyegető veszélytől. Máris kész a bomba sztori, amit a képregények aranykorszakában hiba lett volna nem kiaknázni, így aztán a hatvanas évektől kezdve nem csak Gotham City-nek van bőregere, nem csak Metropolisban repked vörös-kék sztreccsgatyás őrült, hanem szinte bárhol felbukkanhat egy szuperhős-, vagy éppen szupergonosz mutáns.

A 21. századba lépve, mikor divatba jött a képregények megfilmesítése, természetesen az X-Men is sorra került, hogy egy jól sikerült egész estés mozi után elkészítsék a második, majd a harmadik részét is. A történet tehát adva van, amit most nem akarok elmesélni (hátha még valaki nem látta a filmet), inkább vegyük górcső alá a film alapján készült játékot, és derítsük ki, érdemes-e hirtelen felindulásból ezreket költeni rá.

Az előzetes videókat megbámulva kicsit zavarba jöttem, nagyjából úgy éreztem magam, mintha még mindig tizenkét éves lennék, és egy pillanatra újra megdobbant a szívem - Vaóó! Én is olyan karmokat akarok! – módjára. Pedig ezt a feelinget még a film változat sem tudta kicsikarni belőlem, úgyhogy reménykedve kezdtem telepítgetni a játékot a gépemre. Ezalatt megnéztem a hivatalos honlapot, hátha valami plusz infóhoz juthatok, vagy megtudok valami trükköt, amit felhasználhatok majd a játékban. Ki kellett ábrándulnom, mert a honlap csak a szokásos csilli-villi flash oldal, se egy mini-játék, se egy rejtett kód, amivel elő lehetne csalogatni valami extra dolgot a gémben. Egye kukac, beérem én egy normális, lineáris játékmenettel is, ha sikerül az Activision-os srácoknak visszarepíteni engem tizenkét éves koromba.

A menübe csöppenve igazán nem lehetett okom a panaszra. A dizájn visszaadja a Marvel stílust, amivel gyerekek millióit lehet órákra a fotelbe ültetni. Rengeteg élénk szín, és persze képregényszerű átvezető videók, a hangeffektek pedig csak úgy bombázzák a gyanútlan gémer dobhártyáját - ha már ennyit kifizettünk érte, legalább ártson valamit! Miután kikészítettem a kólát, és a Big Mac-et (Amerikai nemzeti étel, a receptet még az őslakos indiánok fejlesztették ki), nekiláttam a beállításoknak. Már a gombkiosztásoknál gyanút fogtam, hogy itt valami nem lesz oké, ugyanis a menü a kamerakezelés funkcióhoz sehogy sem akarta hozzátársítani az egeret, hanem a kurzor billentyűket erőltette. Sebaj - gondoltam -, több is veszett Mohácsnál, maradjon a kurzor! Szerencsémre megtaláltam a hangbeállításokat is, mielőtt elértem volna a 80 százalékos halláskárosodást. (Megjegyzem a filmzene bejövős, csak nem kéne 160 decibellel nyomatni.)

Alapvetően három játszható figura lesz elérhető a játékban, Farkas (Rozsomák), Jégember, és Árnyék, de természetesen a harcok során néha velünk lesznek a többiek is, hogy besegítsenek a vészes szitukban. Az első pár percben megismerkedhetünk a karakterünk mozgatásával, és a kamerakezeléssel. Itt rögtön megkapta az első mínuszokat a játék, mert nagyon rosszul sikerült összehozni a kamera mozgatását az akció követésével. Először is ugye W, S, A, D gombokkal megyünk előre-hátra stb. Aztán a J, K, L, É, U, I billentyűkkel ütünk, rúgunk, csípünk, harapunk. Elvileg tehát a harmadik kezünkkel kellene a kamerát normális irányba terelgetni, mert az bizony nem követi az aktuális nézőpontot, mindig a karaktert mutatja, de ha az megfordul, nem fordul vele együtt.

ugrás a második hasáb elejére

Végül rájöttem, hogy mégiscsak lehet az egérrel is kezelni a kamerát, de akkor megint csak kellene egy harmadik kéz, vagy valamilyen 7-8 gombos egér, amire be lehetne állítani az ütéseket. Végső megoldásként marad a jó öreg Joypad, porolgassuk csak le szépen, és lássuk megyünk-e vele valamire. És igen! Itt a válasz az egymillió dolláros kérdésre, ez ugyanis kérem szépen egy tipikus konzolos platform akciójáték! Ezekről pedig tudjuk, hogy a billentyűzet nevű input perifériát teljes egészében gyűlölik. Visszakukkantva a honlapra meg is láttam a támogatott rendszereket; PC, GameCube, Gameboy advance, NintendoDS, Xbox. Szép kis felhozatal, a képekből úgy találtam, hogy a GameCube és Xbox változat csekélyke átiratát örököltük.

Tehát, ha felszerelkeztünk egy megfelelő, lehetőleg analog stick-el ellátott joypaddal, veselkedjünk neki újra a játéknak! Remélhetőleg most már sokkal jobban fog menni a Hack&Slash szerű játékmenet, amit egyedül Jégember tud elkerülni a kalandok során, vele ugyanis majd a levegőt szelve, jégkockákat lövöldözve kell kicsikarnunk a továbbjutást. A karaktereinkhez tehát sajátságos gémpléj is tartozik. Farkas értelemszerűen a karmaival aprítja az ellent, Árnyék teleportálós kombókkal fog a rosszfiúk mögé kerülni, Jégember pedig a saját maga által az éterbe lehelt fagyos csúszdán fog közlekedni, és F16-os módjára lövöldözni.

Persze, ügyesen követve a film fonalát, némi szabad kezet azért kaphatunk majd a sztori felgöngyölítésében. Nagy pozitívumként meg kell említenem, hogy az egyes karaktereknek nem csak saját képességei vannak, mint például Árnyéknak a teleportálás, hanem a pályák végén, attól függően, hogy milyen nehézségi szinten teljesítettünk, jutalmul tovább fejleszthetjük ezeket a képességeket. Egy idő után tehát Farkas még erősebb kombókat tud majd előadni, vagy ha az életerőt fejlesztgetjük, hát nagyobb esélyünk lesz egyáltalán túlélni a küldetéseket. Erre a fejlődésre szükségünk is lesz, mert azt kell mondanom, hogy a játék egyáltalán nem könnyű. Ugyan bizonyos időközönként képesek vagyunk önállóan regenerálódni, ahogy egy normális mutánshoz illik, az ellenség viszont számtalanul özönlik majd ránk, és próbálja meg helyrerakni a hibás génjeinket. Pont emiatt, hamar unalmassá fog válni a végeláthatatlan trancsírozás. Nagyjából tíz-húsz percig tud élvezetes lenni, ahogy Farkas kezéből előtörnek az adamantium pengék, és cafatokká szabdalja az állig felfegyverzett, minden mesterséges intelligenciát tökéletesen nélkülöző bugyuta embereket. Néha elkövetkezik a nagy pillanat, amikor az unalmas szabdalást egy-egy főellenfél megjelenése aranyozza be, de az ilyen kis örömök sajnos nem tartanak sokáig.

Annak ellenére, hogy grafikailag teljesen élvezhető a játék, azokra az időkre emlékeztet, amikor még az ilyen stílusú gammák vitték a prímet, és hetente kettőt-hármat is kivégeztem közülük. A baj az, hogy mindez 7-8 éve volt. Mivel én sem lettem fiatalabb, már nem tud eléggé lekötni a stílus, így valószínűleg a 12-15 éves korosztály fogja igazán kiélvezni ezt, az egyébként profi módon összetákolt játékot. A kis gépigény, és a jó hangulati elemek is ezt a célt szolgálják, ne szőrözzünk hát odaadni a kölyköknek a játékot, de ha van otthon a számítógép mellett valamilyen konzol, inkább azon erőltessük.

Pozitívumok: Jó hangulat, kis gépigény

Negatívumok: Unalmas hack'n'slash, kizárólag joypaddal ajánlott